Mérgem jóbarátra szállt:
szóltam róla, vége hát.
Haragom ellenségre gyúlt:
nem szóltam róla, el se múlt.
Megnőtt – féltve öntözöm -,
folyvást hull a könny-özön:
mosolyom a napfény ott
s puha, álnok fortélyok.
Nappal nőtt és éjen át,
s almát villantott az ág:
ellenségem látta: fény,
s tudta azt is, még enyém,
s átszökött a kert falán
fátylas éjnek évadán,
vígan látom délelőtt
fám tövén kinyúlva őt.
/Ford.: Gergely Ágnes/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése