William Henry Dawies: A tél szépsége

Ugye, szép a tavasz, mikor
rügy születik s madár dalol?
S ha daluk némul, szép, ugye,
nyáron a méh- s virág-zene?
És nem szép, ha elmult a nyár,
hogy a levél, lehullva már,
cipőnk orránál kavarog
vagy sarkunkban ireg-forog?
Most tél van, beállt a patak:
sétálgatok a fák alatt:
öles hóban áll mindegyik,
odvukban mókus aluszik,
s bármily kicsiny az ág, a galy,
mindent fehér szirom takar.
Köszöntlek, tél! Te szépited,
nagy virággá te épited
ezt a fát, ötven fekete
karját fehérrel vonva be,
míg a galyakra millió
kis fehér keztyűt húz a hó.

/Ford.: Szabó Lőrinc/