Drosnyák János: Fák

Egyszer egy vén fát hol kivágták,
Helyben palánknak megcsinálták
S mit a fa már rég meg nem tehetett:
A mellette nőtt kicsi fákra
- Hej gonosz, irigy vén palánkja! -
Megint csak árnyékot vetett.

Ám hijján bár a sugaraknak,
Hogy azok mégis lábra kapnak,
Igy reng a gonosz mostoha:
"Fiaim, hogyne szeretnélek,
A széltől is mióta védlek,
Nem háláljátok meg soha!"

De kárbavész a sanda ének,
A fák még jól emlékezének...
S ahogy egyre nagyobbak lettek
- Biz mit se hallva, mit se látva -
A napot esdő vén palánkra
Ők is csak árnyékot vetettek...

Óh Istenem, fák, ifjak, vének,
Mintha csak emberek lennétek.
Gonoszságnak nincs határa,
Csak hazugságra áll a szátok,
S mindig, mindig azt tapossátok,
Ki ugyis gyenge, ugyis árva!