esett, de jött a szél és elfútt hirtelen
esőt, eget, elszállt velük minden levél,
állnak a fák, az őszt régóta ismerem
én is: - azt így hiszem –
(s te szél, te szél, te szél,
mit tudnál mondani – szerettél valakit
s valahonnan, a néma nyárból, szirmokat
gyüjtöttél szívedbe?
ó pillanatokig
táncolj nekünk, őrült halál-apa s a vad
utolsó falevéllel kavarogva szállj
a levegő szivében!) hadd lássuk megint
az újabb végzetet…a szél elfútta már
az esőt, levelet, eget – s helyette mind
fák, fák állnak.
s a fák a meztelen egen
a hold arcával szemközt állnak hirtelen.
/Ford.: Végh György/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése