Megjött az éj, s merengve áll
a hegynek támaszkodva már,
s a nagy idő aranyló mérlege
nem leng. Egyenlő súllyal van tele.
S hetykén duruzsolnak, - a hold kiragyog -
anyjuknak, az éjnek, a friss patakok
a napról,
az elpihenő mai napról.
Egy ős gyerekdalt döngicsél
a víz, de únja már az éj,
a csengő égi kék, az vonzza őt,
azt kedveli, az illanó időt.
S álmos patakok medreiken
tovább duruzsolnak azért szelíden
a napról
az elpihenő mai napról.
/Ford.: Radnóti Miklós/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése