A szerelem fut utánam,
zöldszinü sapka a kontyán.
Hulltam a mélybe kavicsként.
Hol vagyok? Ej te tudod tán?
Zöldszinü sapka, alóla
száll az aranypuha foszlány:
vágytul alélva madárka,
hull haja, lengve-lobogván.
Vért ver az arcba, kifúlva,
reszketegen, csupa lázt hoz,
szerelem, esteli szélvész,
szerelem, esőkabátos.
Szél a nyomába nem érhet,
űz körözőlevelekkel,
blúza feszes vonalából
sürgönyök sodra remeg fel.
Bárban, ivóban, színházban
sok levelet, szivet otthágy,
vad szeleket kavar orvul,
kőbül kivérzi a rózsát.
Én letöröm, te neved-sincs,
árny, ki hajlok a gyászra:
tócsa vörös ragyogását
fölszedem óva, vigyázva.
/Ford.: Pákozdy Ferenc/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése