Kováts László: Merengés

Csendes, sugáros őszi est.
Oly enyhe még a lég.
A csillagoknak milljoma
Ragyogva lángol, ég.

A hold világa játszadoz,
Enyelg a lombokon:
S szelid, ezüst sugárival
Befonja homlokom.

Az enyhe, játszi esti szél
Suhanva lebben el:
S epedve, vágyva lelkem is
Utána szárnyra kel.

A néma tájon átrepül,
S csak arra...arra száll:
Hol ismerős a rét, mező,
A legkisebb füszál.

Hol egykor én is álmodám
A gyermek álmait,
S az édes ábránd karjain
Mesék honába vitt.

Hol egy kicsiny városka áll
A róna sik terén:
Csak arra...arra von szivem,
Hisz ott születtem én!