A Sella és a Marmolata közt,
Ahol a szikla rózsa és ezüst,
(A vért felitta rég a hó s idő,)
A hegyoldalban meghúzódik
Egy parányi katonatemető.
Az óriási templom-dolomit
Alján feketén elővillanik
Az ócska vasrács négyszöge,
Egy sírkőről, nehéz osztrák nevek közt,
Egy név szalutál: Rudolf Czinege.
Császárvadász. A büszke régi ezred
Száma leporlott. A csorbult keresztet
Bokrétázza egy pici lobogó.
Három szinét megszítta rég a napfény,
Vagy tán a sziv, a tövén álmodó.
Nincsen szó arra, ami elfogott,
Cirógattam az ócska szalagot
És sírva mondogattam: Czinege.
S havasi szélként elkapott magával
A süppedt sír tragikus éneke.
Császárvadászok. Mintha látnám:
Böfög a tűz a Col di Lanán,
Felundorult a poklok feneke.
Kaverna mélyén, csukaszürke arccal,
Ül a becsület: Rudolf Czinege.
Rudolf és Péter, János és Mihály,
És mind-mind, ami bennetek zihál,
Ó Czinegék, ó drága Czinegék!
Ki mondja el a szalmahéjas fészkek
Sótalan, cukortalan életét!
Ki mondja el a füsttelen tanyákat,
A szikkadtmellű, fásult nem-anyákat,
S a szörnyű másnál iszonyúbb jövőt,
A fenekestül felborult világot
S a nagy kérdést, a rátok meredőt:
Lesz-e vagy nem lesz bukott Magyarország? –
Az ítéletet, Isten-írta sorsát,
Ti mondjátok ki, fáradt Czinegék.
A tar sziklák közt üvölteni hallom
A kétségek hiénaseregét.
Feleljetek, ti nagyszerű halottak!
Meghalni nálunk csodaszépen tudtak
Mindig a hősök, halni másokért:
De élni, élni, élni magatoknak:
Ez az, mit most a végzet-óra kérd.
Az élet és a szétomlás határán
Horkanj meg immár, történelmi bárány,
És mutasd meg, hogy mire vagy erős!
Jámbor Czinegék, tudtok-e tar-ölyvvé,
Kesellyé válni, mint a mesehős?
A mesebeli legkisebb legény,
Ki átbukik a fejetetején
És azzá válik, amivé akar.
Mindenné kell ma válnod egymagadnak,
Czinege Rudolf, utolsó magyar!
Egyetlen magyar a kereszt alatt,
Mozdulj, felelj hát, felszólítalak,
Kényszerítelek: van-e még remény?
Van-e még benned sírszétrúgni élet,
Vagy jól pihensz a német kő tövén?
Mély csend. Czinege Rudolf nem beszél.
A Selláról lejött az esti szél,
Ismeretlen dallamot suttogott.
Hogy visszanéztem: a szélben, a síron,
A lobogócska lobogott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése