Mintha puha üvegtenger alatt
teljes sötétben úszna valaki.
Mély s halk orgonaszó borzong elő:
ki hallotta a kezdetét? Puha
bokrokat ébreszt, lépcsőket rak, és
megy, mint tompult fény. Vele megy a víz,
ágaskodik. Alatta meztelen
búvár mozdul. Vagy hulla? Különös
kezek tolulnak és a jó, meleg,
nagy zsibbadásból zugva emelik
az ájult testet egyre hűvösebb
pillanatok s tájak felé. Hová?
Valaki nézi s azt kérdi: hová?
Valaki nézi, nagy szem, testtelen,
és vele száll, aggódva, fölfelé.
Föl! föl! Hová? Parafát dob föl így
az örvény. Vissza! mért nem akarsz megint
megszületni? Már régi, ismerős
hangok is hívnak fentről. Vissza! De:
Csak pár tempó még! Ki volt az? A nap
ide besüt már. Törd át börtönöd
roppant szempilláját! Tíz méter! Öt!
Még egy! Óh boldog börtön! Iszonyú
csattanás, uj csönd, és felébredek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése