Hold szitálja hűvös aranyát,
oleander mézillata árad.
Jó nézni e kékben úszó tájat,
hallgatni a nyugalom dalát.
Messze-messze Bagdad városa:
ott dalolt a szép Seherezádé.
Vágya réges-régen a halálé,
kertje néma, nem zeng föl soha.
Földben nyugvó régen-voltakat
rejt a temetőfű buja bokra.
Vándor, ne keresd a holtakat,
ne hajolj a mohos kőlapokra.
Körülötted illatok, szinek,
ajkak hívják, csábítják a rózsák.
Béküljön meg mindennel a szived,
s édes öröm száll meg, tiszta jóság.
Élj, ha élsz! Csókolj nagyon, ha csókolsz!
Arany hold alatt gyönyört szakíts.
Ha meg holtak árnyainak hódolsz:
élőt azzal meg ne háboríts.
Ezt dalolta szép Seherezádé,
ezt nyögik a csorba levelek…
Kinek vágya régen a halálé,
szánni szívből itt csak azt lehet.
/Ford.: Rab Zsuzsa/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése