Ivar Aasen: A norvég ember

Domb, hegy közt, peremén az öbölnek
lelt honára a norvég előd,
megmivelte, fölásta a földet,
ott emelt a faházra tetőt.

Kies part fövenyére ha nézett,
ne akadt kalyibára se még,
"Telepítsük be hát e vidéket,
rideg földje legyen menedék!"

Taraját ha dobálta a tenger,
nem a víz robajára figyelt,
csak a halra lesett türelemmel,
szökelő raja merre kereng.

Télidőben kivánta nehányszor:
bárha lenne a föld melegebb,
de tavasszal a nap sugarától
borus kedve kifényesedett.

Mert ha zöld a hegy orma, akár a
sürü kert, s füve, szirma bomol,
ha az éjt is a nap tüze járja,
van-e nyájasabb táj valahol?!

/Ford.: Fodor András/