Az eső Rahoonra oly lágyan hull ma,
hol sötét szeretőm
fekszik, bús hangja szólít, szólít újra,
ha a hold a tetőn.
A hangja, lám,
mily lágy, mily búsan szólít egyre, újra,
s jaj! válasz nincs, sötét esőkbe fúl ma,
mint hajdanán.
S én is lenyugszom majd, hideg homályba,
mind bús szivével ő,
felettünk rőt agyag, hold-szürke mályva
és mormoló eső.
/Ford.: Tótfalusi István/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése