Lámpákkal átszőtt ciprus-éj. A lélek
kilobban, és kínok közt alszik el.
Úgy lesz-e, csillaga álmom egének,
hogy elhagyott hazámba érkezel?
Túl sok a tér valósága erőmnek.
Süllyedek, eltünök, nyomtalanul.
Az örök szférák fölöttünk kihűlnek.
Görcsben a tenyér a szívre szorul.
Honnét eredsz? Szél-kavarta kupacból.
Véres mennydörgés dönt rád éjszakát.
Anya és fia – vigyáznak, míg alszol,
s az új nap zenével virrad ki rád.
Mindketten erdők mélyéből szakadtunk.
Mocsár s láp lett kettőnk haja s szeme.
Homlokunk: barázdák. Pipacs: az arcunk.
A domb-ajkon zeng s ég Isten neve,
Vadul szerettünk. Szerettek-e minket?
Rázendítettünk. Harsant. S este szállt.
Szempilla-holdad váltsa meg szivünket!
Zengje túl dalod a leső halált!
/Ford.: Bernáth István/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése