Valamikor réges-régen a Balti-tenger
vizének mélyén emelkedett Jurata királynő palotája. Falai borostyánból, küszöbe
aranyból, teteje halpikkelyből, ablakai pedig gyémántból voltak. Egy alkalommal
a csukák levelet vittek a királynőtől Jura istennőinek, melyben lakomára és
tanácskozásra hívta össze őket. Eljött a kitűzött nap, s a meghívott istennők
sorra megérkeztek: ekkor a királyné kísérete élén megjelent a teremben,
udvarias meghajlással köszöntötte vendégeit, majd miután helyet foglalt
borostyántrónján, e szavakat mondta:
- Kedves barátnőim, sorstársaim!
Tudjátok jól, hogy teljhatalmú atyám, Praamzimas, ég, föld és tenger ura, az én
oltalmamra bízta e vizeket összes lakóikkal együtt: magatok tapasztalhattátok,
hogy erőszak nélkül, szerencsésen kormányoztam országunkat. Még a legkisebb
bogárnak, legapróbb halnak sem volt oka panaszra, mindannyian békében és
egyetértésben éltetek: senki sem bátorkodott a másik életére törni. Most
viszont egy, a birtokom határa mentén lakó, Castitis nevű hitvány halász, egy
semmirekellő halandó háborgatni merészeli ártatlan alattvalóimat, nem restelli
hálóját kivetve halált hozni híveimre, míg én a saját asztalomra egyetlenegy
halacskát sem merek kifogni - még a lepényhalnak is, amit pedig úgy szeretek,
csak a felét eszem meg, a másik felét visszaengedem a vízbe. Ilyen vakmerőséget
nem lehet büntetlenül hagyni: készen állnak a csónakok, evezzünk a szent folyó
partjához, mert épp ilyentájt szokta kivetni hálóját az a halász. Táncunkkal,
dalunkkal lecsaljuk a tengerfenékre, ahol halálra öleljük őt, szemére pedig
kavicsot szórunk.
E szavakat mondta, mire aszon
nyomban ott termett száz borostyáncsónak, hogy végrehajtsa a kegyetlen bosszút.
Úsznak a csónakok, a nap szépen süt:
a tenger csöndes - a visszhang szerteviszi dalukat a parton.
Jaj neked, ifjú halász!
Az istennők a folyó torkolatához
érve észrevették a halászt, amint a parton ülve hálóját bontogatta. Munkájára
ügyelt, így először nem figyelt fel semmire, de amikor elértek hozzá az
elbűvölő dallamok, tekintetét a vízre emelte, és megpillantotta a száz
borostyáncsónakot, valamint a száz csodaszép szüzet, élükön pedig a tenger
királynőjét - koronával a fején, borostyánjogarral a kezében. Egyre kedvesebb a
felhangzó ének: körülveszik őt a tenger szüzei, és bájukkal bűvölik,
csalogatják:
Ó, te délceg, ifjú halász,
hagyd a munkát, szállj hajónkba:
örök itt a vígság, a tánc,
dalunk édes ír a gondra.
Ha ezentúl köztünk élnél,
égi rendbe béfogadnánk,
tengerek királya lennél,
szeretőnek elfogadnánk.
/Ford.: Csordás Gábor/
Hallja ezt a halász, és a csábító
kísértéstől megejtve máris az istennők ölelő karjaiba akarta vetni magát. De
ekkor a királynő jogarával csendre inti társnőit, és így szól a megdöbbent
halászhoz:
- Megállj, te meggondolatlan! Vétked
nagy, büntetést érdemelsz, de én mégis megbocsátok neked egy feltétellel.
Megtetszettél nekem, szeress hát, s te is boldog leszel. Ha talán megvetnéd Jurata
szerelmét, eléneklek neked egy olyan dalt, amelytől azonnal hatalmamba kerülsz,
és jogaram érintésére örökre elpusztulsz.
Az ifjú szerelmet vallott, és
megesküdött rá, hogy mindig szeretni fogja. A királynő erre ezt mondta:
- Most már az enyém vagy: ne
közeledj hozzánk, mert elvesznél. Cserében minden este eljövök majd hozzád, és
azon a hegyen, melyet mostantól fogva Castitának fognak hívni neved után,
találkozom mindig veled.
Ezután kíséretével együtt eltűnt a
királynő.
Eltelt egy év, azóta Jurata királynő
minden este eljött a partra, és a hegyen találkozott szerelmével? de Perkun,
miután tudomást szerzett a találkáról, nagyon megharagudott az istennőre, hogy
földi halandóba merészelt beleszeretni. Egy alkalommal, amikor a királynő
hazatért palotájába, villámot szórt az égből, a tenger hullámai meghasadtak, s
a villám belecsapott a királynő lakosztályába. Juratát megölte, a
borostyánpalotát pedig apró darabokra zúzta. A halászt Praamzimas odavetette a
tengerfenék egyik sziklájához, és elétette szerelme holttestét, hogy örökké azt
nézze, s szerencsétlenségén szánakozzék. Ezért van az, hogy ha a vihar
felborzolja a tengert, messziről nyögés hallatszik - a szegény halász
jajgatása: a víz pedig borostyándarabokat hord a partra - a Balti-tenger
királynője palotájának maradványait.
/Ford.: Gedeon Márta/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése