Vidítják az udvart tarka őszi fények,
bárányfelhők közül a nap tüze lángol.
Lógnak a pirosló paprika-füzérek
fodrosan a pajta villogó faláról.
Fények, hangok között tetők lusta nyája
sütkérezik a napba, puha párát verve,
s a kakasok éles kukorékolása
hullámzik ki a rőt, dérverte rétekre.
Lágy őszi délelőtt. Fülelek az árnyon,
mint kit a boldogság erős keze vert meg.
Mellettem a szérűn fejkendős kis ángyom
töri már a száraz, recsegtető kendert.
Fésüli a szél a szederjes falombot,
kerekded tükrei villannak belőle:
látom a levélen, hogy ezüstös foncsort
kenegetett rá a reggelek esője.
Aranyos kazalok görbülő gerince
húzódik a kerten, mint sok békés állat.
Fecsegő verebek kuszálják, hogy nincs-e
búza, mit laposult bögyükbe raknának.
Ökörnyál úszik a ritka levegőben:
mint az ősz sudara, csapkodja az udvart.
Kapar a baromfi, s ha levél csörren,
sarlós nyakukkal a ludak szerte futnak.
Micsoda szép ősz ez, a nap vékony ujja
mutat rám, hogy én is közepében élek,
s a távoli hang, mi fel-felbugyog újra,
jelzi már jöttét a varjak seregének.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése