Szeptember szőkesége száll
a kuszált, sima réten:
a szőkeség, a szőkeség
lett sorsom, jaj be régen…
A szőke kazlak illata
s a hajadé, te áldott!...
A szőke haj, a szőke, vont
szivemre szőke pántot…
Így, őszi dalba, szőkeszín
szavakkal szövi szívem
a szőkeségnek mámorát,
mely átrobog a szíven…
Mely átrobog a szívemen
s megszőkít minden rútat…
a bánatot…a sebeket…
s tehozzádig az útat…
A kaszált, sima réteken
oly szőke, szőke csend van.
S szivemben is szeptemberi
és szőke, szőke rend van…
A dűlőn kukorica-kert,
a fejek széjjelnyílnak: -
te szőke kukoricahaj,
téged is megsimítlak…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése