Süt a nap még melegen a tájra:
sikos sarjún izzik ragyogása,
de a berki folyó bokros szélin
kihül, mint a parázs, ha víz éri.
Kihül a fény, szédelgő, nagy árnyak
lepik meg a lázas nyári tájat,
hol a munka sürgődő kezekben
mégis izzik egyre melegebben.
Túl a réten széna fekszik széjjel,
de már húzzák fogas gereblyével,
a favella jól mozog a kézben,
formát húz a borzas petrencéken.
Itt is, ott is lányok nevetése
akad a langy szellő fésűjébe,
s messziről is villog, mint a lengő
pipacs, a sok pirosló fejkendő.
A mocsolák partján kender szárad,
kis csomói három lábon állnak.
Imbolyog a szénásszekér messze,
ostor pöccint fáradt tehenekre.
Nyári este kékes ragyogása
már a holnap hajnal-villanása
azok előtt, akik készülőben
vannak itt a beszédes dülőben.
Lábuk alatt perceg a friss harmat,
a fák szürke homályba mosódtak,
de az égre csillagok verődnek,
fényt szitálni a hazamenőknek…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése