Svájci népmese: A kékmadár

Volt egyszer egy szegény ember, aki abból élt, hogy madárkalitkákat készített. Akkoriban ez olyan mesterség volt, ami éppen csak az éhenhalástól mentette meg az embert. Egy napon éppen Porrenturyból tartott hazafelé, anélkül hogy ott, az országos vásáron egyetlen kalitkát is el tudott volna adni.

Egy kis időre megpihent a Mohnire-barlangban, amelyikről azt tartják, hogy a boszorkányok ott szoktak összegyülekezni szombatonként, és olyankor fánkot sütnek. Ahogy ott ült a szegény ember a barlangban, síeva fakadt, és átkozta a sorsát, amikor váratlanul odament hozzá egy öregember és azt mondta neki:

- Tégy egy madarat a kalitkádba, azt könnyen eladhatod!

- Nincs énnekem madaram, fogni meg nem tudok.

- No, várj csak egy kicsit!

Azzal az öregember egyet füttyentett, és lám, odarepült hozzájuk egy szép, kék tollú madár. Az öreg megfogta a madarat, aztán bezárta a szegény flótás kalitkájába, és így szólt hozzá:

- Ha bármire szükséged van, csak azt kell mondanod: Kékmadár, tedd a kötelességed! És amikor mindent odahozott neked, akkor sohase felejtsd el azt mondani: Köszönöm neked, Szent Eszpontin!

Mivel a szegény ember éhes volt, még abban a percben megszólalt:

- Kékmadár, tedd a kötelességedet! - Hát azon nyomban terített asztal állt előtte.

Mikor megette a levest, azt mondta:

- Köszönöm, Szent Eszpontin!

Majd a sült után megint:

- Köszönöm, Szent Eszpontin!

És a gyümölcs után is elismételte:

- Ó, ezerszer köszönöm, Szent Eszpontin!

Emberünk ezután útnak indult a delémont-i vásárra.  Bourignonba érve azt hitte, az egész falu megbolondult. Az emberek ünneplőbe öltözve ide-oda szaladgáltak nagy izgalomban. Megkérdezte tőlük, hogy talán most van a búcsú? Egy asszony azt felelte neki: Hogy lehet az, hogy valaki ne tudja, hogy ők most ünneplik május királynőjét. A legszebb leányt fehérbe öltöztetve kíséri be a menet a faluba. De még mindig nem találtak neki megfelelő ruhát, ezért szaladgálnak az asszonyok mind olyan sebbel-lobbal összevissza.

A mi emberünk azt gondolta magában: A kékmadár biztosan tud segíteni. És már mondta is:

- Kékmadár, tedd a kötelességedet!

És május királynője szebb volt, mint egy igazi királyné. Sose láttak még ilyen gyönyörű ruhába öltözni egy lányt. Mindenki megköszönte a segítséget, és a mi emberünk továbbment. De eltévedt. Delémont helyett Ferrette-ben kötött ki.

Ferrette ifjú grófja éppen esküvőjét készült megtartani egy szép fiatal lánnyal. De a lánynak nem akadt semmi valamirevaló holmija, amit felvegyen. Mikor végre talált egy fűzőt, akkor ruhát nem talált hozzá. Mikor meg harisnyára bukkant, akkor nem volt hozzáillő szoknyája. Nagy volt hát az izgalom a kastélyban.

A mi emberünk azt gondolta magában:"Segítsünk rajtuk! Kékmadár, tedd a kötelességedet!"

És lám, egy perc alatt minden rendbe jött. De most meg a menyasszony sokkal szebb volt, mint a gróf, aki ágrólszakadtan festett mellette. Így azután a kékmadárnak a grófért is teljesítenie kellett a kötelességét, akkor aztán az is egy csapásra bársonyban és csipkében lépkedett az esküvőre.

Emberünket is meghívták a lakodalomba, így akarták megköszönni a segítségét. Vacsora után az ember tovább akart menni, de a gróf megállította, hogy megvásárolja tőle a madarat. Az ember nem akarta eladni. A gróf már minden pénzét és egész birtokát fölajánlotta a madárért.

Az ember latolgatta a dolgot, aztán azt mondta:

- Hadd gondolkodjam rajta. Mielőtt lemegy a nap és leszáll az éjszaka, újra eljövök, és megmondom, mit határoztam.

Madarászunk ravasz ember volt. Bement az erdőbe:

- Kékmadár, tedd a kötelességedet!

Hát abban a pillanatban már ott is volt egy másik kékmadár. A varázsolni tudó madarat az ember a kabátjába dugta, és az új kékmadarat tette be a kalitkába. Akkor aztán visszament a grófhoz, és azt mondta neki, hogy belemegy a vásárba, de csak akkor, ha a gróf a feleségét is odaadja neki cserébe. A gróf először nem akart kötélnek állni, de aztán azt gondolta magában:"Csak legyen végre enyém a kékmadár, majd visszahozom én akkor az asszonyt is!"

De bizony hiába mondta el százszor is:

- Kékmadár, tedd a kötelességedet!

Az asszony elment a madarásszal anélkül, hogy csak egyszer is visszafordult volna. A grófot meg még azon az éjjelen megütötte a guta mérgében.

Azok ketten aztán visszajöttek, és ott laktak a kastélyban.

Hát ez volt a mese a kékmadárról. Van, aki úgy meséli el: "Történet a férjről, aki egy madárért eladta a feleségét."

/Ford.: Üveges Ferenc/

/Forrás: Az óriás lelke, svájci népmesék/