Izlandi mese: Märdöll

Élt egyszer valahol egy herceg meg a felesége. Szerették egymást, boldogok is lettek volna, de nagy szomorúságukra nem született gyermekük.

A hercegasszony egyszer magában sétálgatott egy gyönyörű diófaerdőben. Az erdő közepén hirtelen nagy fáradtság lepte meg. Leült hát pihenni, és nyomban elaludt. Álmában három szép, sudár nő jelent meg előtte, talpig feketében. A hercegasszony megszólította őket, és megkérdezte kicsodák.

- Mi vagyunk a Fekete Nővérek - válaszolták azok. Majd hozzátették: Jól ismerik a hercegasszonyt, s azt is tudják, mi a szívének legnagyobb bánata. Azért jöttek éppen, hogy jó tanáccsal orvosolják. Menjen el a hercegasszony az egyik közeli patakhoz, fogjon ki egy pisztrángot, süsse meg és egye meg. Akkor teljesül a kívánsága. Azt azonban kikötötték, hogy ha a gyerek megszületik, a hercegi pár hívja meg őket a lakomára.

Ezek után eltűnt a három nővér, a hercegné pedig felébredt.

Nem sokat töprengett, úgy tett, ahogy az álombeli három nővér tanácsolta. Elment a patakhoz, fogott egy pisztrángot, megsütötte és megette. Egy év sem telt bele, megszületett a gyerek, egy csodaszép kislány. Nosza, megbízták tüstént a kulcsárnőt, készítsen elő mindent a három nővér fogadására. De a kulcsárnő hanyag volt, csak két terítéket tett az asztalra. Így aztán, amikor a Fekete Nővérek megérkeztek, a legfiatalabbnak nem jutott teríték.

A két idősebb nővér elnevezte a lánykát Märdöllnek - így hívták az ő édesanyjukat is -, s ellátták útravaló áldással az életre: legyen olyan ragyogó szép, mint a nap: ha könnyekre fakad, színaranyat sírjon: és királyfi legyen a férje.

A legfiatalabb nővér azonban megharagudott a teríték miatt. De a jókívánságokból nem vonhatott vissza semmit, azért azt az átkot tette hozzá, hogy a lány az esküvője napján változzon verébbé, és az első három napon csak egy-egy órára tehesse le a madárgúnyát. Ha azonban a harmadik napon valaki elégeti a madáröltönyt, Märdöll visszaváltozhat emberré.

Azzal elment a három nővér.

Märdöll pedig nőtt, növekedett. Beteljesedett a két idősebb nővér jókívánsága: ragyogó szép lány lett, tündöklőbb a napnál, ha sírt, színarany könnyeket hullatott, s végül feleségül kérte egy délceg királyfi. Igen ám, de a lakodalom napján be kellett teljesednie a harmadik nővér átkának.

Élt azonban a herceg udvarában egy nyomorúságos kunyhóban egy öreg házaspár. Volt egy lányuk, úgy hívták, Helga. Helga Märdöll tejtestvére volt. A két lány szerette egymást, megosztották örömüket, bánatukat, s most elhatározták, hogy közösen szállnak szembe az átokkal. Kieszelték hát, hogy az átokterhes három napon Helga mutatkozzék Märdöll helyett a királyfi előtt. Az első napon a királyfi azonban észrevette a cserét, és úgy megszidta a két lányt, hogy mindketten sírva fakadtak. De csak az igazi menyasszony szeméből patakzott színarany.

Estére azonban mégis sikerült a terv: Helga ült le a királyfi vacsoraasztalához, Märdöll pedig verébbé változott, és elrepült. A királyfi mégis gyanút fogott, és azt kívánta, hogy Helga hullasson aranykönnyeket. De Helga nem tudott színaranyat sírni. Ezért varázstüskét szúrt a királyfi karjába, amelytől az nyomban elaludt, ő maga pedig felment a kegyre, és így kiáltott:

Hívlak, Märdöll, hívlak,

aranyos barátnőm:

várlak, Märdöll, várlak

a magas hegytetőn.

Aranyat kell sírjak,

de nincs hozzá erőm.

És lám, odarepült a veréb, felvette emberi alakját, és álló óra hosszat színarany könnyeket sírt. Helga Pedig hazament a királyfihoz, megmutatta neki az aranyat, s a királyfi megnyugodott.

Így ment ez a második és a harmadik napon is. Märdöll csak egy-egy órára volt herceglány, éjjelre verébbé változott, s olyankor Helga foglalt helyet a királyfi asztalánál.

A harmadik napon azonban Helga nem szúrta elég mélyen a királyfi karjába a tüskét. A királyfi elszunnyadt ugyan, de nyugtalanul aludt, a tüske kiesett, ő maga pedig felébredt. A királyfi Helga után lopózott, felment a hegyre, és látta, hogyan változik át a veréb aranykönnyeket síró szépséges Märdöllé. A királyfi most már mindent értett. Gyorsan odaugrott, megragadta Märdöll levetett madárgúnyáját, és tűzbe dobta.

Ezzel megtört a varázs. Újra megülték a lakodalmat, s Märdöll azóta is boldog a királyfival.

/Ford.: Lengyel Balázs/