Ginevra és Lancelot
A Kerekasztal lovagjai újabb
kalandozásokra indultak, hogy kardjukkal védjék a Hitet és a lovagi becsületet.
Artur király délen küzdött a betörő hordák és a vadállatok pusztítása ellen.
Meliagrance lovag, aki már régóta
üldözte bűnös vágyaival a szép Ginevra királynét, úgy vélte, elkövetkezett az ő
ideje. Egy napon, mikor Lancelot is vadászatra indult, s a királyné
udvarhölgyei kíséretében virágot szedett az erdőn, Meliagrance fegyveresei
követték a gyanútlan hölgyeket. Így szólt a lovag a királynéhoz:
- Végre hatalmamban vagy, királyné.
Kövess váramba ellenkezés nélkül.
- Tudd meg, lovag - kiáltott Ginevra
-, inkább elpusztítom magam, minthogy osztozzam bűnös szerelmedben. Elárulod
királyodat, és megszégyeníted a lovagi becsületet!
Ginevrát azonban minden ellenkezése
dacára elhurcolták Meliagrance kastélyába. A királyné egyik apródja messziről
látta, mint ejtik rabul úrnőjét - gyorsan lóra kapott hát, és Lancelot után
vágtatott. Lancelot nyomban megfordította lovát, és szélnél sebesebben az
asszonyrablók nyomába eredt. Meliagrance harminc íjászt rejtett az utat
szegélyező sziklák mögé, és megparancsolta harcosainak, lőjék ki Lancelot
lovát, ám vigyázzanak, hogy a lovagnak ne essék bántódása. Az egyik harcosnak
sikerült is nyilát Lancelot lovába röpítenie. Lancelot kénytelen-kelletlen
gyalog folytatta útját. A közelben egy paraszttal találkozott, aki fát
szállított az erdőből. Lancelot kérlelte a parasztot, vegye fel a szekerére, de
az így felelt:
- Nem vehetlek fel lovag, mert uram,
Meliagrance megtiltotta.
Lancelot nagy haragra gerjedt,
felugrott a bakra, letaszította a parasztot az út porába, és a lovak közé
csapott. Nemsokára elérte Meliagrance kastélyát, s az őrt egyetlen ütéssel
leterítve behatolt az udvarra. A királyné nagy örömmel pillantotta meg a zörgő
szekéren érkező szabadítóját - ez idő óta Lancelot vitézt Szekeres lovagnak is
nevezik. Ám Meliagrance is észrevette a kastély ablakából, hogy Lancelot
bejutott a várba. Reszketve futott Ginevra elé, térdre vetette magát, és
kegyelemért könyörgött. Ginevra szíve megesett támadóján, és Lancelot lovagot
békére intette.
Ekkorra már beesteledett, s a
királyné elhatározta, hogy az éjszakát Meliagrance várában tölti. A vár ura
fényes lakomát adott Ginevra tiszteletére, és fegyveres őrséget állított
lakosztály elé, nehogy valami betolakodó megzavarja a királyné álmát. Lancelot
lovagot azonban nem hagyta nyugodni Ginevra iránti szerelme. Odalopódzott Ginevra
ablaka alá, és halkan szólította az asszonyt. A királyné megjelent az ablakban,
és így szólt a lovaghoz:
- Mit kívánsz, jó Lancelot lovag?
- Oly régóta kínoz a szerelem,
királynőm! Nem jön álom a szememre. Engedd meg, hogy bemenjek hozzád!
- Jó szívvel beengednélek, lovag,
hiszen én is kedvellek, de ajtóm előtt őrség áll, az ablakot pedig rács zárja
el.
Lancelot annyira megörült Ginevra
szavainak, hogy habozás nélkül megragadta a falba ágyazott vasrácsot, és
kitépte helyéből. Majd belépett a szobába, és boldog éjszakát töltött áhított
szerelme oldalán.
Másnap reggel Meliagrance
felfedezte, hogy a királyné ablakából kitépték a vasrácsot. Felindultan sietett
Ginevrához:
- Úrnőm, elárultad férjedet, Artur
királyt! Míg ő a távolban csatázik, te megosztottad fekhelyedet egy idegen
lovaggal!
Lancelot meghallotta a kiáltozást,
és sebesen a királyné szobájában termett. Meliagrance kirántotta kardját, és
Lancelotra támadt. Ám Lancelot kikerülte a csapást, és markolatig döfte kardját
Meliagrance mellébe.
De Ginevra és Lancelot szerelme nem
sokáig maradt titokban. Artur fattyúgyermeke, Mordred már régóta gyűlölte
Ginevrát és Lancelot lovagot, s boldogan várta az órát, hogy elveszejtse őket.
Felkereste Arturt, és így szólt:
- Királyom, szomorú kötelességet teljesítek,
de közölnöm kell veled, hogy asszonyod és megbecsült lovagod, Lancelot csúfot
űznek belőled. Míg te távol jársz az udvartól, addig ők vétkes szerelmüknek
áldoznak.
Artur király hosszan elgondolkodott.
Végül így válaszolt:
- Nem tudom, vajon szavad gyanú-e
vagy rágalom. Lancelot a Kerekasztal legvitézebb lovagja, és mind ez ideig csak
tisztelet övezte. Ha nem sikerül rábizonyítanunk vétkét, szörnyű bosszút állhat
rajtunk. Szolgáltass szavaidnál erősebb bizonyságot, és akkor ígérem, nem fog
remegni kezemben a kard.
- Indulj hát vadászatra holnap
reggel, s mondd, hogy csak másnap térsz vissza. És én leleplezem bűnét, s élve
vagy holtan színed elé hozom.
Másnap reggel Artur vadászatra
indult. Mordred összegyűjtötte leghűségesebb harcosait, és elrejtőzött velük a
királyné lakosztályának szomszédságában. Midőn Lancelot belépett Ginevrához,
Mordred és társai kirohantak rejtekhelyükről, és hevesen döngetni kezdték az
ajtót. Lancelot tudta, hogy túlerővel áll szemben, ezért hát cselhez
folyamodott. Az ajtószárnyat csak annyira nyitotta ki, hogy a támadók egyenként
férjenek be rajta. Lancelot lovag az első két leventét halálra sújtotta, és
maga Mordred is megsebesült. A megrémült vitézek fejvesztetten menekültek.
Lancelot ekkor így szólt Ginervához:
- Fájdalom, Úrnőm, vége
szerelmünknek. Mordred elárult Arturnak, s most a király kegyetlen bosszúra
készül. Jer velem, különben máglya vár reád.
- Nem, Lancelot - felelte Ginevra -,
nem hagyhatom el uramat. De ha valóban halálra szán, jöjj el értem, s akkor
veled tartok.
Közben Mordred lóhalálban vágtatott
Artur király nyomában. Sebéből dűlt a vér, ereje mindjobban elhagyta. Amikor
beérte a királyt, Artur rémülten kiáltott fel:
- Uram Isten! Mi történt? Ki
sebesített meg?
- Vérem a bizonyíték, királyom. Megleptük
Lancelot lovagot asszonyod szobájában. Két emberemet leterített, engem pedig
megsebesített.
Artur király szívében úrrá lett a
fájdalom. Nem csupán asszonya hűtlenségén kesergett, hanem azon is, hogy
viszálykodás üti fel fejét a Kerekasztal lovagjai között. De nem volt mit
tennie: a hűtlenség büntetése halál. Parancsára már készítették a máglyát, hogy
a tisztító tűz megváltsa Ginevrát vétkeitől. A királynőt a vezeklők
gyolcsingébe öltöztették, s az udvar visszhangzott az udvarhölgyek jajveszékelésétől.
Eközben Lancelot fegyverbe
szólította lovagjait, és a kivégzés színhelyére vágtatott. Kivont karddal
rontott a király katonái közé, megszabadították Ginevrát kötelékeitől, és
villámsebesen elnyargaltak vele.
Midőn elvitték Ginevra
kiszabadításának hírét a királyhoz, Artur könnyekre fakadt, és így szólt:
- Öröm és bánat keveredik szívemben.
Siratom Ginevra elvesztését, de örülök, hogy megszabadult. Lancelot lovagi
kötelessége volt, hogy megmentse őt a tűzhaláltól.
Artur ezután ostrom alá vette Lancelot
várát. Az ország meghasonlott, a főurak két pártra szakadtak, és rettentő
háborúskodás kezdődött. Lancelot már harmadik éve állta a harcot, és Artur nem
tudta megadásra kényszeríteni az erős várat. Mindkét oldalon tömegével
pusztultak a hősök. A harcnak a pápa vetett véget. Isten földi helytartója
elrendelte, hogy Lancelot adja vissza Ginevrát Artur királynak, és borítsák
viszályukra a feledés fátylát.
Artur és Lancelot békét kötöttek,
Ginevra pedig visszatért Artur király palotájába.
/Ford.: Román József/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése