Szent természet! dajkálkodó anyám,
Szeretlek én kimondhatatlanul!
Gyönyör s megnyugvás lelke száll reám,
Lombod, virágod ha sarjad, ha hull.
Tanulni menvén hozzád: megjövök
Édes kincsekkel, mint fürge méh,
Megkönnyebbülök karjaid között,
Ha szivem bú, szemem könny terhelé.
Járok sivatag szikla-ormokon,
Hol a tél örök hóágyat vete,
Zuhatagok kő-párkányára von
A mélység vonzó, vad igézete.
Eltekintek a sugár fenyveken,
A kis mohon, kit a vén szirt növel,
S magam mindig boldognak érzem
A fenséges természethez közel!
Szilaj viharban zúg a rengeteg,
S távol nyögést, sirámot hallani,
Majd megdöbbentő csendet öltenek
Üres templomként, völgye, halmai.
Mi rebben, suttog néha rejtekén?
Holott hangosan szólni nem merek...
Talán láthatlan leskődnek felém
Lombok mögül az erdő-szellemek.
Hallgatom a bokron a madarat,
Midőn dalolván , búsul vagy szeret:
S amint mosolygó völgyeken halad:
Merengve nézem a futó eret: -
Itt nyilnak a virágok ezrei
Kik illatozva partját ellepék,
Itt szokták éltük átenyelgeni:
Kék s aranyszinű fátyolkák, lepék.
Kedves virágok! a kert és mező
Gyermekei, szeretlek titeket!
Ha a kikelet várt ideje jő:
Vágyódó lelkem közétek siet: -
Bejárom a mezőket, halmokat,
Hol véletek sorban ismerkedem,
S hervadni látván szép orcátokat:
Fáj, de még az is jól esik nekem!
Holdvilágon és csillag fényinél
Midőn a föld álomba szendereg:
Mint aki szól, érez, mint aki él,
Halk suttogást hallok közöttetek!
És látlak járni-kelni nesztelen,
Remegve érni egymás ajkihoz,
S mintha érteném: hogy a szerelem,
A bánat és a vágy, ami összehoz.
S mikép csillámló harmat képiben
Száll meg a lombon a langy éji köd:
A hű csalódás megszáll lelkemen,
És bút, szerelmet, vágyat összeköt.
Szövök belőlök ábrándos regét,
Kert és mező virági, rólatok:
Megmentni vágyik éltetek felét,
Ha elhervadtok, ha meghaltatok!
Szeretlek, szép virágok, titeket...!
Szinben, illatban gazdag éltetek
Tartsa meg frissen ifjan lelkemet,
Mig láthatlak, mig köztetek leszek...!
Jertek, lakjatok aztán síromon,
Vegyétek vissza hült szivem felett,
Mit adtatok őnéki egykoron:
Az ifjuságot, szint és életet!
Szeretlek én kimondhatatlanul!
Gyönyör s megnyugvás lelke száll reám,
Lombod, virágod ha sarjad, ha hull.
Tanulni menvén hozzád: megjövök
Édes kincsekkel, mint fürge méh,
Megkönnyebbülök karjaid között,
Ha szivem bú, szemem könny terhelé.
Járok sivatag szikla-ormokon,
Hol a tél örök hóágyat vete,
Zuhatagok kő-párkányára von
A mélység vonzó, vad igézete.
Eltekintek a sugár fenyveken,
A kis mohon, kit a vén szirt növel,
S magam mindig boldognak érzem
A fenséges természethez közel!
Szilaj viharban zúg a rengeteg,
S távol nyögést, sirámot hallani,
Majd megdöbbentő csendet öltenek
Üres templomként, völgye, halmai.
Mi rebben, suttog néha rejtekén?
Holott hangosan szólni nem merek...
Talán láthatlan leskődnek felém
Lombok mögül az erdő-szellemek.
Hallgatom a bokron a madarat,
Midőn dalolván , búsul vagy szeret:
S amint mosolygó völgyeken halad:
Merengve nézem a futó eret: -
Itt nyilnak a virágok ezrei
Kik illatozva partját ellepék,
Itt szokták éltük átenyelgeni:
Kék s aranyszinű fátyolkák, lepék.
Kedves virágok! a kert és mező
Gyermekei, szeretlek titeket!
Ha a kikelet várt ideje jő:
Vágyódó lelkem közétek siet: -
Bejárom a mezőket, halmokat,
Hol véletek sorban ismerkedem,
S hervadni látván szép orcátokat:
Fáj, de még az is jól esik nekem!
Holdvilágon és csillag fényinél
Midőn a föld álomba szendereg:
Mint aki szól, érez, mint aki él,
Halk suttogást hallok közöttetek!
És látlak járni-kelni nesztelen,
Remegve érni egymás ajkihoz,
S mintha érteném: hogy a szerelem,
A bánat és a vágy, ami összehoz.
S mikép csillámló harmat képiben
Száll meg a lombon a langy éji köd:
A hű csalódás megszáll lelkemen,
És bút, szerelmet, vágyat összeköt.
Szövök belőlök ábrándos regét,
Kert és mező virági, rólatok:
Megmentni vágyik éltetek felét,
Ha elhervadtok, ha meghaltatok!
Szeretlek, szép virágok, titeket...!
Szinben, illatban gazdag éltetek
Tartsa meg frissen ifjan lelkemet,
Mig láthatlak, mig köztetek leszek...!
Jertek, lakjatok aztán síromon,
Vegyétek vissza hült szivem felett,
Mit adtatok őnéki egykoron:
Az ifjuságot, szint és életet!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése