Francesco Petrarca: Hibázom, Ámor, és látom hibámat

 (CCXXXVI)

Hibázom, Ámor, és látom hibámat,
de mint ki ég, s keblét a tűz kikezdte,
a szenvedés, fájdalmam kétszerezve,
értelmemnek már-már létére támad.

Fékezni szoktam én a kerge vágyat,
hogy a derűs-szép arcot ne ijessze.
Kihullt a fék kezemből: nem megy ez se;
vakmerővé tett a hiú kivánat.

Ha lelkem a szokásosnál merészebb,
csak ösztökéd s bujtó tüzed hatása:
kísértsem bármily zord uton a célt meg.

S még főbb oka Hölgyem fennkölt varázsa.
Érezze hát legalább, amit érzek,
és vétkeim magának megbocsássa.

/Ford.: Csorba Győző/