Francesco Petrarca: Csak leskelek, de édes és imádott

(CCLIV)

Csak leskelek, de édes és imádott
ellenségemről nem jön hír sehonnan;
mit gondoljak? magamnak mint okoljam?
remény sarkall, s bénító gyávaság fog.

Hogy szép volt, az már oly soknak megártott:
ez mindnél szebb, ártatlanabb azonban:
tán Isten - hogy ne sínylődjék a porban -
csillagnak szánja ezt a tisztaságot,

sőt napnak. És ha így van, itt a vége
kis békéimnek, hosszú kínjaimnak:
az életemnek. Zord válás, mivégre

hoztál ki poklából fájdalmaimnak?
Elmúlt immár sorsom rövid meséje,
s delelő éveim lealkonyulnak.

/Ford.: Csorba Győző/