(CCLXXXIII)
Elsápasztottad, ó, Halál, a legszebb
arcot, s a legszebb két szemet lefogtad;
a legszebb, legdicsőbb zárból feloldtad
a legfőképp erény-tüzelte lelket:
egy pillanat, s minden kincsem tied lett;
a fülnek legdrágább hangok kifogytak;
tetőtől talpig egy-panasz vagyok csak:
amit látok, hallok, undorba kerget.
De olykor a részvét meghozza újra,
Hölgyem, hogy roppant kínom csöndesítse;
egyéb vigaszt nem várhatok jövőre.
S ha elmondhatnám, fényét rámderítve
miként beszél: hát szerelemre gyúlna
nem is csak ember - tigris, medve tőle.
/Ford.: Csorba Győző/
Elsápasztottad, ó, Halál, a legszebb
arcot, s a legszebb két szemet lefogtad;
a legszebb, legdicsőbb zárból feloldtad
a legfőképp erény-tüzelte lelket:
egy pillanat, s minden kincsem tied lett;
a fülnek legdrágább hangok kifogytak;
tetőtől talpig egy-panasz vagyok csak:
amit látok, hallok, undorba kerget.
De olykor a részvét meghozza újra,
Hölgyem, hogy roppant kínom csöndesítse;
egyéb vigaszt nem várhatok jövőre.
S ha elmondhatnám, fényét rámderítve
miként beszél: hát szerelemre gyúlna
nem is csak ember - tigris, medve tőle.
/Ford.: Csorba Győző/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése