Virrasztok, mert gondjuk ég,
barátaim gondja,
hegygerincét hajnalég
kék- s pirosba vonja,
zúgja május énekét
május szürke lombja.
Tél komor viharait
tükrözte az ablak,
hangja rémületbe vitt
minden árnyalaknak,
nem hihettem akkor itt,
nyit ki még tavasznap.
Jött karácsony ünnepe -
ők kivándoroltak,
viskóiknak hült helye,
házuk lesz maholnap,
idegen föld zord tele,
vad szelek csaholnak.
Az volt-e, a honni gőg,
ami őket hozta,
még mikor a szirttetőt
nap se koszorúzta,
messzi, juhatlan mezők,
fűveszejtő puszta.
Fiadnak, úgy hiszem,
jobb lesz. Majd a nyírfák
közt csikó jár kényesen.
Éves anyabirkát
adok én is, kedvesem,
a jerke-párt is, tarkát.
És, kicsim, ha megkisért
Osló, Róma álma,
szállni látsz lángszőrű mént,
szállni mént a lángba,
öntök én majd tejszinét
a cukrot is teádba.
Mint anyád izlandi vért
csorrantott eredbe,
tedd, hogy e parányi nép
könnye ne peregne
- zengi május énekét
május zöld ligetje.
(San Francisco, 1928)
/Ford.: Bernáth István/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése