Ó, mily halk a te lépted,
ki híved váratod,
tavaszt mutat az ablak,
de kint még tél morog,
egy csillagban reméltem,
magasban ragyogott,
szállj le végre, szállj le hozzám,
lesz nálam otthonod.
Mogorva rossz időnk van,
munkanélküliség,
kínálnálak, de semmim,
sehol és semmiképp,
csak életem s reményem,
mely éjjel-nappal ég,
s ezt is én kaptam tőled,
semmim sincs más egyéb.
A munkátlan napot még
tegnap tél fújta át,
de holnap májusfényből
gyúl nékünk fáklyaláng,
fényénél ránk viradnak
a szervezett csaták,
vonjuk tehát magasba
jövendőnk zászlaját.
/Ford.: Bernáth István/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése