Az isten inségéből öltötte fel,
s meghökkent szinte, hogy a hattyu oly szép:
személye benne nyugtalan oszolt szét.
De máris tettre hivta őt a csel,
a nem-tapasztalt lét érzéseit
ki sem próbálva. És a lány, kitártan,
meglátta már az istent a madárban,
és tudta már: egyért van itt,
mit nem bírt, bár zavartan ellenállt,
elrejteni. S a gyöngülő kezekre
fonódva az, végül isten-magát
belévetette abba, kit szeret.
Majd tollait boldogan fölfedezve,
a lány ölén valóban hattyu lett.
/Ford.: Nemes Nagy Ágnes/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése