Benedek Elek: Akárki

Hol volt, hol nem volt, volt két testvér, s az egyik testvérnek hét fia, a másiknak hét leánya. A hét fiú apja folyton csúfolódott a hét leány apjával:

- Hej, neked csak hét virágcsereped van, de nekem hét kardom!

Szörnyen bosszankodott emiatt a hét leány apja. Hanem a legkisebbik leány, aki nagyon szép volt, s amellett okos is, azt mondta az apjának:

- Ne bosszankodjék, édesapám. Ha még egyszer csúfolódik a testvére, mondja neki: "Hiszen jó, jó, neked hét fiad van, nekem meg hét lányom, de az én lányaim okosabbak ám, mint a te fiaid!" Fogadjon vele. Ő a legkisebbik fiát, édesapám meg a legkisebbik leányát küldje el a királyfihoz: hadd lám, melyik hozza el a királyfi koronáját.

Úgy történt, ahogy a legkisebb leány tanácsolta. Az öregek fogadtak, a legkisebb fiú s a legkisebb leány útnak indult, s hamarosan egy folyócskához értek. Kicsi volt a folyócska, de sok a víz benne - no, most hogy mennek át rajta? A leány nem sokáig gondolkozott, lehúzta a cipellőjét, a szoknyácskáját felfogta, s szépen átsétált a vízen.

- No, majd még megáztatom a lábamat! - mondta a fiú. - Megvárom, míg a víz mind egy cseppig lefolyik.

De a víz csak nem folyt le, s akkor egyebet gondolt: volt a zsebében egy mogyoró, azt felvágta, s a héjával meregetni kezdte a vizet. "Majd csak elfogy!" - gondolta magában.

Ezalatt a lány messze járt, s útközben találkozott egy parasztfickóval.

- Hallod-e, fickó, add nekem a ruhádat, én meg neked adom az enyémet!

A fickó szívesen ráállott a cserére, a leány férfiruhába öltözött, s meg sem állott a király városáig, ott is a királyfi palotájáig. A királyfi éppen kikönyökölt az ablakon, s ahogy meglátta a csodaszép fiút, egyszeribe lekiáltott, felhívta s megkérdezte: ki s mi ő.

Mondta a fiú-leány:

Az én nevem Akárki,

ha nem hiszed: találd ki!

- No - mondta a királyfi -, nem bánom én, akárki vagy, Akárki, csak azt kérdem: tudsz-e írni-olvasni?

- Tudok biz én, hogyne tudnék.

Szót sem kérdezett többet, felfogadta íródeákjának. Még aznap leültette Akárkit, diktálta neki a leveleket, s egy pillanatig sem vette le a szemét róla: folyton nézte Akárki gyönyörű kicsi kezét.

"Hej - mondta magában -, bizony nem fiú ez az Akárki!" Szólt az anyjának is:

- Hiszi-e, édesanyám, hogy leány az én íródeákom?

- Ugyan, ne bolondozz, hogy volna az leány!

- De bizony mondom, hogy leány!

- Bolondot beszélsz, fiam - mondotta a királyné. - De ha meg akarsz bizonyosodni, hívd le a kertbe. Ha aztán szegfüvet szakít, bizonyosan leány: ha rózsát szakít, bizonyosan férfi.

Tüstént lehívta a királyfi a kertbe, s ahogy ott sétáltak a sok szép virág közt, Akárki leszakított egy rózsát.

- Hát mért nem szegfüvet szakítasz? - kérdezte a királyfi. - Nézd, de szépek vannak.

- Mért szakítanék szegfűt? Nem vagyok én leány!

Aztán szótlan továbbmentek, a királyfi elől, Akárki utána. Mikor jó messzire bementek a kert sűrűjébe, Akárki hirtelen megfordult, a királyfi meg csak ment előre nagy gondolkozva: észre sem vette, hogy Akárki visszasurrant a palotába. Ott Akárki ment egyenest a királynéhoz, s azt mondotta neki:

- Felséges királyné, azért küldött a királyfi, hogy vigyem le a koronáját, mert koronásan akar sétálni.

A királyné gondolkozott, hogy ugyan mi lelhette a fiát, de odaadta a koronát. Egyéb sem kellett Akárkinek, kifordult az ajtón, szaladt a királyfi szobájába, ott egy cédulára ezt írta:

Isten áldjon, királyfi,

nem vagyok én Akárki!

Viszem a koronádat,

tisztelem a mamádat!

Aztán szaladt az istállóba, rápattant egy paripára, s mire a királyfi feljött a palotába, árkon-bokron túl volt. Mikor a folyócskához ért, az együgyű legény még mindig merte a vizet a mogyoró héjával. Rákiáltott:

- Hát nem mondta az édesapám, hogy okosabb a virágcserép a kardnál?

No de a királyfinak, ahogy olvasta a cédulát, nem volt maradása otthon, a leány után vágtatott, mint a sebes szél. Szerencsére éppen a folyócska felé vágtatott. Kérdezte a legényt:

- Hé! Fiú! Láttál-e egy fiút koronával?

- Ühüm. Éppen az én unokatestvérem volt.

- Hát vezess a házukhoz! - parancsolta a királyfi.

Mire odaértek, a leány felvette igazi ruháját, s most még ezerszerte szebb volt.

- Na, Akárki - mondotta a királyfi -, tudtam, hogy leány vagy. De enyém is lész te mostan. Ásó, kapa s a nagyharang válasszon el minket.

Azzal felkapta a paripájára, s elvágtatott vele haza. Még aznap megtartották a lakodalmat. Én is ott voltam, reggelig táncoltam, s onnét ezt a mesét hoztam.