Ernst Toller: Erdők

Erdők a szemhatáron, messze-messze,
miket az esti pír borít be lágyan,
olyan békét lehel rátok a vágyam,
hogy percre enyhül fogságom keserve.

A homlokom rácsra ejtem én,
dühös kezem a vas véresre ássa,
az árva kutya nem ilyen szegény,
vagyok a meglőtt állat ordítása.

Bükk-erdők, sírok dómja, ősi boltok,
honi fenyők, karoljatok ma át.
Hogy szőttetek ti hajdanán a boldog,
távol gyerekre szép, csodás ruhát...

/Ford.: Kosztolányi Dezső/