Hans Margulies: Esti eső

Hallod az esőt, hogy dobol ma,
mintha kísértet zaja volna,
mint mikor suhan a láz
és valakit megbabonáz.

Hogy agyarog,
hogy sípol, reszket az ajtósarok.
Szádon széttörik a kacaj
és érthetetlen, mint a jaj,
a mosoly visszaretten,
mint álmaink imitten.

Most valami történni fog,
szemeidből sejlik a titok,
oly tágranyíló, tétova.
Te, el ne váljunk már soha.

Csak most ne sírj, rejtsd el a könnyed,
a csillagok feltündökölnek.
Hallod? - Rejtsd el a könnyed...

/Ford.: Kosztolányi Dezső/