René Schickele: Távoli muzsika

A távoli zenének
zsongó szava s az ének,
a puha, drága, sima,
amely körtáncra hí ma,
azt mondja, nyár volt régen.

S eszembe hozza lassan,
hogy rózsálló lugasban
nők lengedezve jártak,
kék égbe könnyű árnyak,
halkan dúdolva nékem.

Aztán kezük, a drága,
elhervadt, mint fa ága,
rálebbent az enyészet,
s mi villogott, becézett,
hever hallgatva mélyen.

Vágy nélkül és megölve,
vágy nélkül hűvös ölbe,
mint holdfényben feresztett
magányos kőkeresztek
hevernek künn az éjen.

/Ford.: Kosztolányi Dezső/