Friedrich Rückert: Gaeta és Capua között

Színesedik már
itt a vidék,
lanyha fuvalmat
hordoz a lég.

Tűnjön a próza,
gond s teher.
Líra, honodba
szárnyalok el.

Ott a nap izzóbb,
rét füve szebb,
ég lege kéklőbb,
fűszeresebb.

Tengeriszárból
szökken elő
ott nemes áloe,
büszke erő.

Ciprus, olajfa
bókol amott,
vagy szőke és barna
lányok azok?

Lomb köze villog,
mint az arany.
Ejha, te bujkálsz,
szende narancs?

Ó, aranyalma!
Fáidon ég
Páris ajándoka,
nápolyi rét.

Puszta haszonnál
többet is ád,
zöld koszorút fon a
zsenge borág.

Mennyei képek
fénye remeg,
s még a nehézkes is
táncra lebeg.

Mormol a hullám
dallamosan.
Durva Poseidon,
tőled e hang?

Éter-e, róna-e?
- kérdi a szem.
Ilyen a tenger?
El se hiszem.

Isteni Nápoly,
itt maradok!
Várja-e réved a
kósza habot?

Édeni szépség
tája, te intsd
csendre viharzó
keblemet is!

/Ford.: Kálnoky László/