José Juan Tablada (Mexikó): Előhang

A pillanat pilléit űzöm,
aztán aranytűddel, Művészet,
az elmúló papírra tűzöm.

Fát és palántát hogyha látok,
könyvemben mindörökre őrzöm,
akárcsak egy préselt virágot.

Aprócska vers, de a valóság
úgy tündököl föl játszi tükrén,
mint harmatcsöppben drága rózsák.

Kis pézsmamag, te csodaszellem,
az illatodnak színpadára
leng sok letünt szerelmem.

Kagyló, melyet kilök a tenger,
látatlanul hever a parton
s együtt zenél a végtelennel.

/Ford.: Kosztolányi Dezső/