A Meng család kertje szomszédos volt
a Csiang családéval, csupán egy fal választotta el a kettőt. Egyik évben Mengék
tököt ültettek a fal közelében, és ugyanakkor Csiangék is tököt ültettek oda, a
túlsó oldalon. Mind a két növény felkúszott a falra, tetején összefonódtak,
összenőttek, egy növény lett belőlük. Ez a tök ritka szép virágokat hozott, és
elvirágzása után egyetlenegy óriási gyümölcsöt érlelt. Mikor már szép
aranysárga volt a pompás tök, Mengék is, Csiangék is le akarták szüretelni.
Sokáig civakodtak, míg végül megegyeztek, hogy elfelezik. Felvágták a tököt, és
mit látnak? Egy lányka fekszik benne, mégpedig csodaszép pici lányka. A két
család együtt nevelte fel a gyermeket, és ezért Meng Csiang lett a neve.
Amiket itt elbeszéltünk, az a gonosz
és igazságtalan Sihuang császár uralkodása idején történt. Ez a császár szörnyen
félt a hunoktól, akik északról törtek Kína földjére, már több ízben is. A hunok
miatt Sihuang nem élvezhette a béke örömeit. Ezért elhatározta, hogy óriási
falat építtet ott az északi határon, az ország egyik szélétől a másikig, azon
majd nem tud keresztül hatolni a félelmetes ellenség. Csakhogy nem úgy sikerült
a dolog, mint várta. Építőmesterei voltak-e kontárok, vagy más volt a baj, de
alighogy az egyik darabot felépítették, a másik ledőlt, és még hosszú évek
múlva se mentek semmire. Egy udvari tudóshoz fordultak, hogy mondaná meg, mivel
segíthetne a bajon. Az így válaszolt:
- Az ilyen óriási, tízezer
mérföldnél is hosszabb falat csak úgy lehet megépíteni, ha mérföldenként
egy-egy embert befalaznak. Akkor az ember lelke őrködik ott, és azt a falrészt nem
engedi ledőlni.
Az egész ország reszketett
félelmében, mert mindenki tudta, hogy a császár könnyű szívvel végrehajtja a
szörnyűséget, annyit számít neki egy alattvalója, mint fű és gyom a lába alatt.
Élt azonban akkoriban egy nagy hírű
bölcs, s az így szólt a császárhoz:
- Ha így bánsz alattvalóiddal,
hatalmas császár, abból baj lehet. A millió és millió ember remegésétől az
országod földje is megrendül, zendülés törhet ki, még mielőtt a falat
megépíttetted volna. Jobbat ajánlok neked. Tudomásomra jutott, hogy él ebben az
országban egy Van nevű alattvalód. "Van" pedig annyit jelent, mint
"tízezer". Elég, ha ezt az egyet befalaztatod, az ő lelke megőrzi az
egész hosszú falat.
Megörült a tanácsnak a kegyetlen
császár, és nyomban elküldte poroszlóit, hogy keressék meg és hozzák elébe
Vant. Ámde az idejekorán megtudta ezt, és elmenekült.
Abban az időben a szépséges Meng
Csiang már nagylánnyá serdült. Egy holdvilágos éjszakán lement a kertbe, hogy
megfürödjék a tóban. Gyönyörűséggel úszkált, lubickolt, és akaratlanul kimondta
hangosan a gondolatát: "Ha most erre járna egy ifjú, örök életemre az övé
lennék."
A bujdosó Van éppen akkor az ő
kertjükben rejtőzött egy magas banánfa tetején, és meghallotta, mit mondott a
szép lány. Nagyot nevetett, és lekiáltott neki:
- Ide nézz, itt vagyok!
Így lett Meng Csiang a Van
menyasszonya.
Ámde az történt, hogy amikor javában
mulatoztak, ünneplik a lakodalmat, berontanak a császár zsoldosai. Vant
megragadták és elhurcolták, a szép menyasszony meg ott maradt, és majdhogy a
két szemét ki nem sírta.
Elszakították tőle szíve
választottját, akit éppen olyan forrón szeretett, éppen olyan keservesen
siratott, mintha már hitvese lett volna. Végül nem bírta tovább a bánkódást, és
elszánta magát a hosszú, keserves útra, ment hegyeken, folyóvizeken keresztül,
hogy ha élve már nem találja kedvesét, legalább a holttestét megkeresse. De
mikor odaért a hatalmas kőfalhoz, és se hosszát, se végét nem látta,
kétségbeesett. Hol keresse, hol találja meg kedvesét? Nem tudta szegény, mitévő
legyen, csak sírni tudott, de azt aztán nagyon. Bánata megindította a köveket,
leomlott a Nagy Fal, és kiadta Van csontjait.
A császár is meghallotta hírét a
hűséges asszonynak, aki ilyen hosszú, fáradságos utat tett meg a halott uráért.
Kíváncsi volt rá, látni akarta tulajdon két szemével. Odautazott hát, és Meng
Csiang csodálatos szépsége őt is megbűvölte, mindjárt meg akarta tenni
császárnénak. Az asszony tudta, hogy nyíltan nem szállhat szembe a zsarnok
akaratával, de három feltételt szabott. Kikötötte, hogy hétszer hétnapos
gyászünnepet tartasson az ura emlékére, hogy a gyászünnepen jelen legyen maga a
császár és az ország valamennyi főembere, és végül hogy építsenek neki egy
hétszer hét öl magas tornyot, ahol majd bemutatja a halotti áldozatot. A császár
mind a három kívánságát teljesítette.
Mikor minden el volt készítve a
gyászünnepre, Meng Csiang felment a lépcsőn a toronyba, kiált a torony
erkélyére, és onnan a magasból elátkozta a kegyetlen császárt. Az hallotta
ugyan az átkot, de lenyelte mérgét, nem bántotta az asszonyt. Meng Csiang
azonban nem érte be ennyivel. Mikor elátkozta a császárt, hirtelen-váratlan
levetette magát a szédítő magasból a folyóba - a halálba menekült előle.
Testéből száz meg száz aranyhal lett, és ezekben az aranyhalacskákban tovább él
a szerető asszony, örök időkig.
/Átdolgozta: Beke Margit/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése