Egy éjjel körtefavirágból
tettem koszorút ablakába,
egy holdas, édes éjszakán.
Nagy-nagy szerelmemet daloltam,
cin-cin, pengettem citerámat,
a drága ablaka alatt.
Másnapra kacagott a kedves,
piros szegfű tüzelt a mellén,
mi a szomszéd kertjébe nőtt.
Én elfutottam a szobámba,
és sírtam-ríttam, egyre ríttam,
hogy oly kevély, kemény-szivű.
Azóta gyűlölöm a szegfűt,
azóta éjszaka se alszom -
széttörtem árva citerám.
/Ford.: Kosztolányi Dezső/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése