Szeretni foglak benneteket.
Zavart lesz a szerelmem és szerény.
De hajlékony, mint szélben a nád,
mint tavak síkja, mint a vízinövény.
Még egyszer elvirul a nád,
még egyszer elszállnak a vadludak
ökörnyál ezüstszálai között.
Megcsókolom a ladikok vizes hasát
és a vízirózsát tépő kezet.
Szeretni foglak benneteket,
mind jobban és mind hevesebben –
fürdő nőket, vízi bogarakat,
mindent, ami kúszik, úszik, moccan, rebben.
Szeretem mindenestül
ezt az összehangzó kis világot,
hol paloták süllyednek el,
mocsárszemek sugárzanak,
és édesen ásítoznak a hableányok,
hol még a szitakötők is,
nekivágva a parttalannak,
szelíd és mély szerelmemen mulatnak.
Majd reggel visszatértek,
a rátok hagyott tó fölött cikáztok,
mert létetek ilyen,
mert a természet parancsolta rátok:
nem tudni, hogy a tó körül
már támadásba lendül a nád,
nem látni a halványuló fényben a vakhomályt,
se azt, hogy rezzenéstelen, gyengéd és gyönyörű
zöld ívben a tavaink körül
összezárul a végzetes gyűrű.
/Ford.: Rab Zsuzsa/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése