Még látni a csodálkozó ablakok sorát.
De a gránit-tömör sötétség
medrébe visszazúdul, akár az óceán,
és csobog mindenütt parttalan lelke.
Szeretlek, s mint a gyermeket,
a reménységet mellemhez szorítom,
s testemen, mint egy messzi dombon,
tömör hullámban átcsap
a sötétség.
/Ford.: Rab Zsuzsa/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése