Magammá válni teljesen,
ajkaddal ismerni magamra,
elvakulva egy pillanatra,
szemeddel látni a szemem.
Magammá válni hirtelen
létet, nevet adó karodban,
tudva, hogy ellopnak titokban
a nemértés s a félelem.
Magammá, hideg ég alatt,
ormok fehér szédületében
reszketni, s áldani kevélyen
az elmosott határokat.
Magammá úgy, hogy te legyek,
pulzusod legyen keresztségem.
Várni a csúfos vereségben
csatavesztetten a kegyed.
Győztél. Sorsod hatalma van
fölöttem, s ró rám olyan sarcot:
válva mindazzá, ami sajgott,
lehessek újra önmagam.
/Ford.: Rab Zsuzsa/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése