Először viráguk
hullott el, és tele-
pöttyözve állt a gyöp,
a kerti sár, az út,
s lám, már a zöld gömbök,
hullik a férgese –
nézem ahogy jövök
a kerten lefele.
Ez már a június.
Elmaradsz, ifjúság:
mint a fák, változom
s lassan átöltözöm,
ahogy a vadpiros
és a kékszirmu mák
átöltözik, lehűl,
páncélt kap, szürke lesz
látszatra, de belül
sulyosabb, édesebb.
Nézem a tűnt tavasz
s a nyár új fényeit,
melyek égnek, s egyszer
majd úgy merednek rám
hűvösen, kései
őszömbe érve, mint
mákra a kosaras
asszonyok kései.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése