Sötéten árkolják szemem
keserű éjek.
Egyetlen volt a szerelem.
Még mit reméljek?
Hiába, nem hátrálhatok,
pedig szeretnék.
De már enyém véráramod.
Bennem remeg még.
Vádolj csak és perelj velem!
Számít a vétek?
Egyetlen volt a szerelem,
vérembe égett.
Én nem kérek, nem vádolok.
Harag – mivégre?
Mire ítéltél, maradok
arra ítélve.
Beléd oltva szavam, szivem.
Hová is mentem?
A szerelemmel, szerelem,
ne fojts meg engem!
Tűrök. S leszek minden után
megint a kezdet.
Csüggök bánatod oszlopán,
odaszögezve.
/Ford.: Rab Zsuzsa/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése