Befödte lelkemet és Párist
Muzsikás, halk, szomoru este.
Eltévedtünk. A nagy Bois-ban
A kocsim az utat kereste.
És mintha rólunk ki se tudna,
És mintha minket ki se várna,
Baktattunk álmos gördüléssel.
Nagymessziről zúgott a lárma,
A fákon át hívtak a mécsek,
Szomorú volt nagyon a lelkem,
A kocsis nótát fütyörészett.
Nagy éjszakába mintha hullnánk,
Csoda-világba, végtelenbe,
Új, titkos földre, új időbe,
Új létezésbe, új jelenbe,
Szent árnyak kerengtek előttünk.
Hahó, kocsis: kis, fehér házba,
Amott, amott. Hahó. Repüljünk.
Hajts, hajts. A múltba, ifjúságba.
Ott. Látom. Jaj. Villámos élet.
A nagy Bábel útjára hágtunk.
Sírtam. A kocsis fütyörészett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése