Mint a halász, ki habbal álmodott,
Fölkel korán vizsgálni a napot:
Távol, fiam! sötét felhőkön át
Szép végzeted, ugy nézi most anyád.
Vajjon mi sors vár, a földön mi léssz?
Hires költő, borostyános vitéz?
Addig szépen, angyalom,
Szenderegj karjaimon.
Azt mondja e szem: hősnek született,
Mi büszkén nézem koszorus fejed!
Pályája a pirosló csata-tér,
Tábornok lesz, utána hadvezér.
Halld! szól a kürt: mienk a győzelem!
A győztes ő, győztes gyermekem!
Addig tábornokom
Szenderegj itt karomon.
De nem, fiam, csendes sors vár reád,
Harcz közt érted remegne majd anyád,
Hadd folyni élted szent hajlék alatt,
A jó Isten viselvén gondodat.
Légy oltár-szolga, lámpa, melly viraszt,
Ki, mit mi vétkezünk, eltörli azt,
Addig szép lévitám,
Szenderegj anyád karán!
Nem Istenem! bocsásd meg bünömet,
Hogy vakmerőn kérdém a végzetet.
Nálad van a szerencse, hír, vagyon,
Válaszsz sorsot, míg én őt ringatom!
Anyának a bölcső mellett soha
Nem kellene csak imádkoznia!
Szenderegj, szép angyalom,
Szenderegj lágy karomon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése