Ady Endre: A tó nevetett

Alkonyban szálltunk
Együtt a tavon.
Idegen ölű,
Ringató ölű,
Mélyvizű tavon.
Régi kínoknak
Bús köntösében
Úsztunk a tavon
S az éjre vártunk.

Öreg hajósunk
Karja reszketett,
Havas ormokról
Zúgtak a szelek.
A tó harsogott,
Hívott, kiabált,
Zúgott, jajgatott,
A tó nevetett.
Szálltunk, hajóztunk.

( A kínjainkat
- Súgtam csendesen -
Oldjuk végre fel.
Szent sír ez a tó,
Szerelmes karú,
Titkot őriző.
Ez ölelni tud,
Örökre ölel,
És áldva ringat.
Nem tudja senki.
Ha ő átkarol.
Zuhanjunk, gyere.)
Ó néz, néz reám
És búsan tekint
És vágyón tekint
A partok fele.
Szállunk, rohanunk:
Óh, menni, menni.
Óh, élni tovább.
Bús kínok alatt
Járni, szenvedni,
De lenni, lenni.
A tó nevetett
Utánunk vadul,
A mélyvizű tó,
Idegen ölű,
Szerelmes ölű,
Áldott karú tó.
A tó nevetett
S bármerre megyünk

Azóta mindig:
Minden alkonyon
Halljuk nevetni.