Fut az út a zöld mezőben,
út után út szakadatlan,
virágsövény, pálma zörren,
azúr hegy, víz moccanatlan.
Völgyedet, te szép táj,
egymagamba járom.
De az est enyém már.
Lábam a földön suhan, lép,
a föld képe életemnek,
oly sivár és oly ugyan szép,
oly szilárd s oly kárba veszett!
Ormodat, te szép táj,
egymagamban járom.
De a lonc enyém már.
Léptem úton lépdelőben:
mintha holdfény kelne lábra:
én jövök, te futsz előlem,
lelkem lelked áradása.
Erdődet, te szép táj,
egymagamba járom.
De a kút enyém már.
Nem látom, míg messze nézek,
mi történik közelemben.
Bércre hágok, völgybe térek,
vadon rengeteg a lelkem.
Éjedet, te szép táj,
egymagamba járom.
Csillagod enyém már.
/Ford.: Majtényi Zoltán/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése