Ma ment el a reggellel,
minden küszöböt szótlan hagyott,
magamra maradtam:
a tőlem elfordult fénynyomok
bánatok holt aranyban.
Ma ment el a reggellel
első levélként víz sodrán,
mint bus szóhullám, fagyott:
de Istenné örökölt néma vágy
zengése, ki örökre távozott.
Nem nyilott nékem tőle semmi,
maradtam utja feledt köve:
de siratom feledt életemmel
s magamra venném mi utja keresztje
helyette vérezve.
Ma a reggellel ment el,
feszületeknél is elhaladt, tovább,
s ott, hol nézték utmentén rózsák:
s a szerelem mint ünnepi gyertyaláng
fénylik rá, szórja …tovább…
/Ford.: Kristály István/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése