Google+ Followers

2014. szeptember 30., kedd

Edgar Allan Poe: Nászballada


Ujjamra húzva a gyűrű,
hajamba fűzve a csokrok,
kösöntyűm drága művű,
ruháim selyme sűrű –
hogy is ne volnék boldog?

S az uram boldog velem együtt…
De hogy első esküje szólott,
kebelem titkon belerendült:
halotti harang szava csendült,
s fülembe a holt szava zendült,
ki a síkon a harcokon eltűnt –
s immáron örökre boldog.

De uram folytatta becézve
és szórta szememre a csókot…
Pilláimat álom igézte,
röpített el a síri vidékre,
s a holt D’Elormi –t idézve,
neki suttogtam megidézve:
„Ó, most vagyok igazán boldog!”

Elszálltak a szavak, a röpkék,
de az eskü örökre szólott,
s ha százszor is esküt törnék,
s habár a szivem beletörnék,
már ujjamon is van az emlék,
és hirdeti, hogy ki a boldog –
itt csillog-villog az emlék –
Ki mondja, hogy nem vagyok boldog?

Csak ébrednék valahára!
Azóta is hova bolygok.
Jaj, én, a szerelmes mátka,
megreszketek alva-járva,
hogy hátha, hátha, hátha
a boldogult lelke se boldog.

/Ford.: Mészöly Dezső/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Szeretettel köszöntök
Minden kedves böngészőt!





"Legjobb lenne hallgatni,
nem mozdulni,megállni,
nem érezni és nem látni?,
de akkor elfelejtenék embernek lenni!"
jazsoli5