Szeretve szeretem, s viszont
szeret, de kínok kínja dúl
szívünkben. Furcsa földi gond:
szeretünk, akaratlanul.
Ó, gyászos, halálos igen!
Ó, boldogtalan jutalom!
Van-e még, ki tudja, milyen,
ha a szerelem fájdalom?
Volt e már két szív valaha,
mióta csak van szerelem,
kinek sorsa ily mostoha,
hogy szeretnek örömtelen?
Ezt siratjuk régóta már,
és jajszavunk az égbe csap,
boldogtalanok sorsa vár,
szeretni, és bánkódni csak.
Ez hát a mi nagy bánatunk,
és szívünk nem lelhet vigaszt,
oly szerencsétlenek vagyunk,
szeretünk, nem akarva azt.
Kik ennek okai, nekik
nyújtson hasonlókat az ég:
a szerelem gyötrelmeit
mindegyik megismerje még.
/Ford.: Mattyasovszky Brigitta/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése