Rabul ejtett a szerelem,
nyilalló kínnal telt szívem.
Jött kétség, gond, jött gyötrelem,
s a fájdalom megtisztított.
De végre már szabad vagyok,
ha, ha, a bánat elhagyott.
Múlt napra nap: telt-szenvedés.
Éj éj után: csak csüggedés:
verejték, győzelem kevés,
nincs szó rá, jobb ha hallgatok.
De végre már szabad vagyok,
ha,ha, a bánat elhagyott!
Látszat szerint mi szűzi volt,
csalárdnak bizonyult utóbb,
s derűmre kétkedés hajolt,
mit immár tisztán láthatok.
De végre már szabad vagyok,
ha,ha, a bánat elhagyott!
Vezérem túl nagy vágy vala,
száz szenvedély, energia
s reménykedés, mi nélkül a
szerelem majd' szétszaggatott.
De végre már szabad vagyok,
ha, ha, a bánat elhagyott!
Üres szavak, ígéretek,
sokáig bíztam bennetek!
S ti csúfolódó lány-szemek,
már-már elvakítottatok.
De végre már szabad vagyok,
ha,ha, a bánat elhagyott!
Tőr foglya, nincsen oly madár,
ki még időben messze száll,
csak én maradtam ép, habár
korhadt faágra léptem ott.
De végre már szabad vagyok,
ha, ha, a bánat elhagyott!
/Ford.: Mezei Balázs/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése