Annyit gondolok rád, hogy azt hiszem:
Benned vagyok, élek
Te szép szivárványa a borús világnak
Szép családi élet!
Te enyhitő árnyék, te jó hüvös forrás
Az élet mezején,
Hova a sziv, miként a megsebzett szarvas
Magát gyógyitni mén.
…Karjaim közt fekszik az én kis szeretőm,
S most már feleségem –
A boldogság könye tündöklik, és reszket
Szelid kék szemében.
Lecsókolnám e könyt – mert hisz a köny csak köny,
De olly szép azt látnom:
Olly szép, mintha látnék ragyogó harmatot
A buzavirágon.
Beszélgetünk arról: mint szeretjük egymást,
Milly nagyon, végtelen!
Hogy mikor meghalunk, uj szerelmes csillag
Kel majd az egeken.
Szebb mint a mostani: sokkal tündöklőbb lesz
Attól az égi bolt,
A mi lelkünk lesz az uj szerelem csillag,
S örökre égni fog.
…Elmult már néhány év, és én atya vagyok,
Im, itt van gyermekem:
Miként lengő virág a gyümölcsöző fán
Ugy játszik térdemen.
A ártatlan ajakkal mond egy megtanult szót,
Nem szülői nevét,
Kit jobban szeressen, nemzetem nevére
Tanitám meg elébb.
Most egy aranygyürü ragyog lakásomban,
A barátság köre,
Szép gyönyör ügyürü, hanem még ennek is
Nőm a legszebb köve.
Szavai mindenkit a csodálkozásnak
Csendébe ragadnak:
Hogy is lehet olly sas, napba járó lelke
A szelid galambnak.
És…de ez mind álom édes, meleg őszről
Puszta, hideg télen,
A világ vihara havat szór szemembe,
S ébren vagyok, ébren.
Nem látva körültem egyetlen egy lelket
Senkit a világon
Csak a véghetetlen havas sivatagot,
Az én árvaságom.
S az álmodott képek elérhetlen messze
Ott lengnek előttem,
Miként télen a nap gunyolódó fénynyel,
Homályos felhőkben.
Oh olly szép álmokat a gunyos sors csupán
Azért adott nekem:
Hogy aztán a való annál szomoruabb,
Annál fájóbb legyen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése