Donászy Magda: Őszapó

Őszapóka az én nevem.
Minden cinke rokonom.
A fészkemet hetek óta
Építem a lombokon.

Szövögetem, formálgatom.
Valóságos műremek.
Kívül puha moha védi,
Belül bélelt toll-meleg.

Pókhálóból van a bélés.
Alján leglágyabb pihe.
Ágakon függ. zsák formájú.
Még a szél se lát bele.

Hószín-tollból van koronám.

Rozsdabarna szárnyamat
Itt-ott szépen élénkíti
Rozsdaszínű árnyalat.

A két szemem aranybarna.
Csillog, mint a drágakő.
Szép sárga toll veszi körül,
És jól látok, ez a fő.

Fészkem mélyén álomcsöndben
Nő az ifjú nemzedék.
Ha kikelnek étel után
Lótok-futok szerteszét.

Ha megnőnek, velem együtt
Szálldogálnak gondtalan,
Míg a fákon hernyót látunk,
És a fának lombja van.

Ha jól bírják a repülést
Az őszapó-gyerekek,
Elcsavargunk. Kirándulunk,
Bejárjuk a hegyeket.

Társaságunk előkelő,
Vidám, bohó, szertelen.
Függőcinke, harkály, csuszka,
Szép királyka jár velem.

Ha nincs télen ennivaló,
Üres marad a begyem.
No de mindegy! Csak a jókedv
És egészség meglegyen.

Jókedvemet az se rontja,
Mert úgy van az valahogy,
Terefere, móka közben
Meg sem érzem a fagyot.